Leírás

Részletgazdag, színezett rézkarcaival hamar népszerűvé vált Gross Arnold, aki még főiskolai évei alatt rendszeresen látogatta a Szépművészeti Múzeumot, behatóan tanulmányozta a régi mestereket, különösen Rembrandt és Dürer metszeteit. Később, számára nem is volt kérdés, hogy ezzel a műfajjal kezdjen foglalkozni, az 1950-es években alakította ki egyéni, senki mással össze nem téveszthető stílusát, művészete a rézkarc teljes megújításán alapszik.
A korábbi egyhangú, fekete-fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, mégis nyugalmat és harmóniát árasztó képei váltották fel, ahogyan arról egyik fő művem „A művészet dícsérete" tanúskodik.
Mint akik egy fantázia szülte birodalomban járnánk, úgy bontakozik ki előttünk Gross Arnold részletekben gazdag grafikájának képi világa. A kompozíció középpontjában egy sátortető alatt festőt és modelljét látjuk, mögöttük egy félkör alakú színház képe bontakozik ki, amelynek páholya emberektől zsúfoltak, kiváncsian szemlélik az előttük zajló előadást. A kép alsó része sem marad szabadon, az építmény előtti kertet növények, napraforgók, antikizáló női szoborfejek, kicsiny házikók vidám alakjai tarkítják, szinte a természetben érezzük magunkat, ahogyan a háttérben kicsiny madarak is csivitelnek. A természet nyújtotta tükörben önnön arcmásunk, lények, emberek, művészet és hétköznapi élet, emlékek múltja, tudatunk jelene, képzeletünk jövője: álom és valóság egyszerre tűnik fel Gross Arnold rézkarcain.
A mester grafikáján szinte egyetlenegy millimétert sem hagy szabadon, ez a zsúfoltság azonban egyáltalán nem zavaró, hiszen a gyerekrajzok kompozícióját követve az elemek organikus egységbe „olvadnak" össze. A művészet dícséretét Gross páratlan technikai tudása, finom vonalvezetése és tartalmi-formai összhangja jellemzi.
 

Részletek